-Módszerek menü -Felületkezelés -Felületkezelés olajokkal
Főoldal.

 

Tálca.

A száradó növényi olajokat már sok ezer éve alkalmazzák különféle anyagok, például fa, cserépáru, kelmék felületkezelésére, itatására. Egészen a XX. század elejéig olajjal végzett itatással készítették a vízhatlan szöveteket (viharvászon), és a vízálló műgyanta lakkok megjelenéséig az olajozás volt az egyetlen igazán jól használható eljárás a nagyobb igénybevételnek kitett fabútorok, például étkezőasztalok felületkezelésére. Mivel tiszta formájukban száradás után egészségre ártalmatlanok, ezért a száradó növényi olajok kiválóan használhatóak gyermekjátékok és élelmiszerekkel érintkező felületek kezelésére is.

Az olajjal végzett felületkezelés minden változata egyszerű és viszonylag könnyű. A felhasznált anyagok és eszközök köre igencsak szűk, olaj, terpentin, ecset, törlőrongy, csiszolószerek a hozzávalók. Hagyományosan az olajokat bedörzsöléssel hordták fel, de felhordhatók ecseteléssel és merítéssel is.

Az olajozáshoz fontos a megfelelő munkakörnyezet. Száradó olajokkal sikeresen dolgozni csak pormentes környezetben, legalább +15 Celsius-fokos környezeti hőmérsékleten lehet. Hidegben az olajok sűrűsödnek, ami, különösen a testesebb olajoknál, igencsak megnehezíti a felhordást, és csökkenti a beszívódást is. Az alacsony hőmérséklet ráadásul jócskán meghosszabbítja a száradás idejét, szükségtelenül megnyújtva a felületkezelés amúgy is hosszadalmas folyamatát. A tiszta környezet pedig azért elengedhetetlen, mert a sokórás száradási idő alatt a felületen esetleg megülő por beleragadhat az olajbevonatba.

Olajozás előtt elkerülhetetlen a rendkívül gondos előkészítés, mert az olaj nem csak a fa szépségét emeli ki, de a felület esetleges hibáit is. A munkadarab felületének tisztának, por-, ütődés- és karcmentesnek kell lennie. Ezt csak figyelmes munkával, gondos gyalulással és finomcsiszolással, alapos portalanítással lehet biztosítani. Olajozás előtt ajánlott a munkadarab nedves csiszolása, mert az olajok csak korlátozott védelmet nyújtanak a kezelt felületnek, ezért a felületet később esetleg érő nedvesség szálfelhúzódást, a felületi rostok felduzzadását okozhatja, ami csak a felület teljes átcsiszolásával orvosolható.

Amire az olajokkal végzett felületkezelés során külön figyelni kell: az olajok oldják számos fafajta (rózsafák, brazilfa stb.) színanyagait, ezért gondatlan alkalmazásuk a többféle fából készített munkadarabok felületének foltosodását okozhatja. Ez ellen legjobb védekezés a munkadarab színüket eresztő fából készült részleteinek erősen hígított nagyon világos sellakkal történő beeresztése. A beeresztés kissé félrevezető név: a sellakot egy alkalmas finom ecsettel takarékosan kell felhordani a kívánt felületekre, több (három-öt) rétegben, türelmesen kivárva az egyes rétegek száradását. Az így felhordott, erősen beszívódó sellak megköti a gondot okozó fa színanyagát, így az nem oldódik ki a további műveletek során. A beeresztéshez használt nagyon világos sellak nem változtatja el zavaró mértékben a kezelt fa színét és összefér a felületkezelés további menetében használt anyagokkal is. Ha a sellak teljesen megszáradt, következhet némi óvatos csiszolás (P400 szóratszám körüli csiszolópapírral) és nagyon gondos portalanítás, amire a legjobb egy durva sörteecset.

Az olajat csiszolt, száraz és pormentes fafelületre kell felhordani. Felhordható bedörzsöléssel és ecseteléssel, de merítéssel is. A három lehetőség közül a bedörzsölés a legtakarékosabb anyagfelhasználású, s ezért a kézművesek által leggyakrabban is alkalmazott módszer. A bedörzsöléshez természetes anyagú, jó szívóképességű szövetdarabot (pamut, gyapjú, lenvászon) kell használni, csekély szívóképességük miatt erre a mesterséges szálakból előállított szövetek alkalmatlanok. Az olajat viszonylag bőségesen kell felhordani a felületre. A beszívódás elősegítéséhez az olaj szükség és ízlés szerint terpénekkel (terpentin, narancsolaj stb.) hígítható. A felhordás után 30~60 perccel a felesleges, be nem szívódott olajat le kell törölni a felületről. A visszatörléshez puha, szöszmentes, természetes anyagú szövet, esetleg erre alkalmas papír törlőkendő használható. Eztán a tárgyat az alkalmazott olaj fajtájától, valamint a környezet hőmérsékletétől és páratartalmától függően 12~72 órát szárítani kell.

Ha a tárgy felülete kellően megszáradt (azért csak kellően, mert a száradó növényi olajok filmjében az oxidációs és térhálósodási folyamatok hetekig-hónapokig zajlanak, a bevonat csak eztán tekinthető a szó szoros értelmében "száraznak"), el kell dönteni, hogy mi a további teendő. Egy réteg olaj nem biztosít jelentősebb védelmet a kezelt felületnek, ezért, s mivel az első felhordott réteg a faanyag szívóképességének eltérései miatt csak ritkán ad egységes megjelenésű felületet, általában további rétegek felhordására is szükség van. Több réteg felvitele esetén, ha nem is mindig és nem is feltétlenül szükséges, de a legtöbb esetben érdemes köztes finomcsiszolást végezni. A csiszoláshoz megfelelő a P400 szóratszám körüli csiszolópapír. A csiszolás végeztével a felületet egy durva sörteecsettel vagy kefével alaposan meg kell tisztítani, majd szöszmentes törlőkendővel vagy arra alkalmas papírtörlővel tisztára dörgölni. Eztán következhet az elsővel egyező módon végzett második olajozás.

Két réteg olaj a legtöbb faanyagon már egységes felületet ad, azonban nagyon változékony szívóképességű faanyagoknál, például csomoros és madárszemű fákon, továbbá fülledt, korhadásnak indult faanyagon újabb rétegek felvitelére lehet szükség, hogy a felület megjelenése egységessé váljék. E rétegek felhordása, a köztes csiszolást is beleértve, az előzőekkel egyező módon történik.

Kétrétegű olajbevonat a legtöbb beltéri felhasználásnál (ülőbútorok, szekrények, gyermekjátékok stb.) megfelelő védelmet biztosít. Nagyobb igénybevételnek kitett felületeken (padlóburkolatok, asztalok, konyhai munkalapok, vizes helységek berendezései stb.), illetve kültéri alkalmazásnál azonban legalább öt~hét réteg felhordása szükséges a megfelelően ellenálló bevonat eléréséhez. E további rétegek felhordása az előzőekkel egyezően történik, azonban köztes csiszolásra már csak akkor van szükség, ha a bevonat megjelenése nem egységes.

A rétegszám növelése nem csak a bevonat tartósabbá tételére használható: az egy-két rétegben felhordott olajok fénytelen, bágyadt felületet eredményeznek, de a bevonat rétegszámának növelésével a felület fényessége fokozható, a felhordott rétegek száradás utáni kidörzsölésével pedig selyemfény és annál magasabb fényesség is elérhető.

Az eljárás neve pontosan visszaadja a kidörzsölés lényegét. A beolajozott, megszárított felületet alaposan és erősen át kell dörzsölni, lehetőség szerint a felület szálirányában. A felület kidörzsöléséhez jól használható a durvább szövésű, erős pamutvászon vagy lenvászon. Öt~hét rétegnyi olaj felhordásával, az utolsó három réteg gondos kidörzsölésével teljesen sima, selyemfényű és viszonylag tartós felület érhető el. Az így kivitelezett olajbevonat sokáig, egészen a mesterséges gyantákból készült fénymázak, lakkok (poliuretán, poliészter, szóval a jó hő-, víz- és vegyszerállóságú anyagok) térnyeréséig, a tartós és igényes faipari felületkezelés európai csúcsát jelentette (Ázsiában erre ott volt a keleti lakk). Ezért is alkalmazták előszeretettel például a korábban már emlegetett étkezőasztalokon: a felületet a használat során szinte elkerülhetetlenül érő víz, szesz, kávé, a ráhelyezett meleg teáscsésze, és hasonló, a hétköznapi élettel együtt járó dolgok a szakszerűen kivitelezett olajbevonatot nemigen károsítják. Ráadásul az olajbevonat, szemben az említett "korszerű", ám gyakorlatilag javíthatatlan bevonatokkal, egyszerűen felújítható, esetleges sérülése viszonylag könnyen javítható.

Az olajozás érdekes változata az olajban történő csiszolás közbeiktatásával végzett felületkezelés. Ezzel az eljárással a durvább szövetű fákon (feketedió, sipo stb.) is kialakítható teljesen sima, zárt pórusú felület. Hátránya, hogy csak az egyféle fából készített tárgyakon használható. A munka menete egészen az olaj felviteléig megegyezik az egyszerű olajozáséval. Azonban ennél az eljárásnál az olaj felhordását követő 30~60 perces pihentetés után nem szabad a felesleges, be nem szívódott olajat letörölni a fafelületről. Ehelyett az anyag szálirányában át kell csiszolni a fafelületet. A csiszoláshoz megfelelő a P400 szóratszám körüli, nedvesen is használható csiszolópapír. A csiszolás hatására a csiszolatporból és olajból tapadós pép képződik, amely eltömi a fafelület apróbb egyenetlenségeit. A csiszolás végeztével a felületet szöszmentes törlőkendővel, a szálirányra merőleges mozdulatokkal tisztára kell dörgölni. A szálirányt keresztező dörgölés az olajos fapépet a fa pórusaiba nyomja, ahelyett, hogy kihordaná onnan. Eztán a tárgyat az alkalmazott olaj fajtájától, valamint a környezet hőmérsékletétől és páratartalmától függően legalább 24~72 órát szárítani kell. Ez idő alatt a bedolgozott fapép a szó legszorosabb értelmében megköt a fa likacsaiban: a száradó növényi olajjal összekeveredett csiszolatpor úgy viselkedik, mint a kencés fatapasz.

Ha a tárgy már megfelelően száraz, akkor következhet a további olajrétegek felhordása, s szükség szerint az olajos csiszolás megismétlése (az első olajos csiszolás gyakran nem tölti fel teljesen a fa likacsait, mivel a száradás során a fapép kissé zsugorodik). Ha sikerült elérni a kellően sima és zárt felszínt, úgy az olajozás a korábbiakban már ismertetett módon folytatható.

A tiszta olajbevonatok egyik nagy hátránya, hogy nem különösebben kopásállók, ezért erős igénybevételnek kitett szerkezetek, például padlóburkolatok, lépcsők felületkezelésére nem a legalkalmasabbak. Ezt a fogyatékosságot próbálják orvosolni a különféle gyantaolajok. Ezek a keverékek tulajdonképp kezdetleges fénymázak, amikben az olajhoz vagy olajokhoz adott terpenoid gyanta, a legtöbb esetben fenyőgyanta hivatott fokozni a készítmény filmépítő-képességét és a kialakuló bevonat kopásállóságát. A gyantaolajok általában már két-három réteg felhordása után megfelelő fedést és egyenletes, kellemes fényű felületet adnak. Feldolgozásuk módja és mikéntje megegyezik a tiszta növényi olajokéval. A kialakult gyantatartalmú bevonat keményebb és kopásállóbb a tiszta olajbevonatoknál, azonban igazából csak beltéri használatra alkalmas, mivel nem állja sem a nedvességet, sem az erős napfényt.

© 2009. Répás János Sándor